Hírek

Szerelem első látásra

Tanulás éve a solti Kisdunán

Meglátni és beleszeretni. Talán kezdhetem ezzel az egyszerű, de sokatmondó mondattal a beszámolómat, mert lényegében minden benne van.

Tavaly év vége felé sokat gondolkodtam, hogy az idei évben hol is horgászhatnék. A műtavak ugye alapból kilőve, tehát valami természetes, kiszámíthatatlan és vad vízre gondoltam. Mindenképpen Dunaújváros közelében szerettem volna maradni, hogy minél többször mehessek. Sajnos nem jutott eszembe semmi. Ekkor elkezdtem böngészni a google térképét, és hirtelen belémcsapott a felismerés. Megvan! Miért is nem jutott előbb eszembe?! A térképről a keresőre váltottam, rengeteg képet találtam. Gyönyörű! Megtaláltam az egyesület honlapját is, ahol még több kép fogadott. Úgy éreztem magam, mint egy első randi előtt, amikor meglátod és alig várod, hogy megszólítsd. Az egyesületi honlapon végigolvastam a víz bemutatását, és rá kellett jönnöm, hogy megtaláltam amit kerestem mert gyönyörű a környezet, 5.6km hosszú a holtág változatos mederrel. Lesz mit felderíteni!

Még aznap próbáltam egy kontaktszemélyt keresni, hátha segít az indulásban. Egy ekkora vizen nem árt, ha valaki megadja a kezdő löketet. Bár sok reményt nem fűztem hozzá, ugye mindenkinek ismerős a szitu, amikor a tóparton megkérdezed a szomszédod, hogy mivel fogott egy zsáknyi halat tuti megvezet, mert sajnos ez a mai horgász valóság.

A holtággal kapcsolatos sokadik kellemes meglepetés akkor ért, amikor választ kaptam az emailemre. Nem is akármilyet! Az illető OLDALAKON KERESZTÜL részletezte a mederviszonyokat, töréseket, különböző támpontokat (ezúton is respekt Müller Attilának). Ez hihetetlen! Ha ilyen segítőkész emberek dolgoznak az egyesület vezetőségében, akkor még milyen meglepetések érhetnek???

 

Közben a hideg tél után kezdett beindulni a horgász szezon is. Megpróbáltam minél több időt a vízparton tölteni, amikor a kapások elérése helyett inkább még a tanuláson és a hely megismerésén volt a hangsúly. Próbáltam megfigyelni a halmozgásokat, a csónakosokat és a víz partján található természetes táplálékokat.

Az első komolyabb túrám előtt még egy nyitott kérdés maradt. Milyen bojlit vigyek? Mivel nem hiszek a tv-ben és újságokban műtavak mellett észt osztó sztár horgászoknak és agyon reklámozott gyártóknak, ezért más szemszögből kerestem a megfelelőt. Éppen kapóra jött a tavaszi desedai bojlis verseny. Azt hiszem, ha azt valaki megnyeri, a legnagyobb halat fogja és “gyári csapatként” el mer indulni az jelent valamit. Ezek után kerültem kapcsolatba a Nikl Baits-el és Merényi Szabolccsal, aki nagyon sokat segített a csali választásban. (neki is respect!)

Szóval eljött az első komolyabbra tervezett júniusi túra. Sajnos ezt elég könnyen összefoglalom, mert az öt naposra tervezett horgászat három napig tartott. A harmadik napon már szinte úgy menekültem haza. Sajnos a lehető legnagyobb árvíz után és a szúnyoginvázió közepén mentem. A harmadik napon már annyira feldagatak a füleim a csípésektől, hogy leütni sem mertem a szúnyogokat. Végülis ennyi, de ebből is lehetett tanulni.

  ...nyáron…

Természetesen ez nem szegte kedvem és már az augusztusi túrát terveztem. A tervezés nagyon jól sikerült, hiszen négy napig rekkenő hőségben horgászhattam. :)

A túra előtti este lementünk Müszivel, kiválasztottuk a négy bot helyét és elvégeztük az alapozó etetést ami egy kis kukoricából, pelletből és természetesen a csalizásra szánt bojlikból áll. A Nikl palettájáról a Kill Krillt és a Nocni Murát válaszottam. Aki találkozott már ezekkel a golyókkal nekik nem kell bemutatni. Ha még nem ismered, akkor csak bonts fel egy zacskó Kill Krillt, szagolj bele… Már az “illata” és állaga alapján is elhiszed, hogy bárhol eredményes lehetsz vele. Ja igen, bízni a csaliban. Talán ez az egyik legfontosabb. A Nocni Murára a honlapon található promó miatt esett a választásom. Kíváncsi voltam, hogy tényleg tud-e annyi kapást produkálni?!

Elérkezett a várva várt túra első napja. Reggel csónakba ültem, mégegyszer megszórtam az etetéseket pellettel és bojlival és jöhetett a behúzás.

Legnagyobb meglepetésemre a Krill behúzás után egy órával egy gyönyörű ejtős kapást produkált. Sajnos ez még nem jött össze. A nappali melegedés viszont egyre erősebb lett, behúzódtam az árnyékba és vártam. Estig nem is történt semmi, majd újrahúztam. Bizakodásra adott okot az etetések környékén egyre erősödő halmozgás. Késő este meg is jött az első jelentkező. Gyönyörű húzós kapásra ébredtem. Ez már a Nocni Mura volt. Az alapozó etetéskor alaposan letapogattuk a helyet, tudtam, hogy egy hatalmas akadó előtt vagyok, de ennek ellenére átvert a hal, és elment. Újrahúzás, majd pihi. De nem sokáig. Az éjjeli veszedelem dolgozott. Bevágtam, ahogy megéreztem, hogy megakadt beleremegett a lábam. Megvan az első! Életem első kisdunai pontya 2kg-t nyomott. Nagyon büszke vagyok rá!!! Nem adta könnyen magát! Leírhatatlan érzés volt.

 

Ezután felgyorsultak az események. Reggel, délben és esténként is nagyon sok kapást értem el.

 

4kg-os dunai pikkelyes

A túra legnagyobb hala 6.93kg-ot nyomott. A kifárasztása eléggé extrémre sikeredett. Délután két óra környékén az árnyékban kávézgattam a 40 fokos melegben. Közben az alacsony vízállás miatt folyamatosan engedték be a vizet a nagy Dunáról. A vízzel együtt két kb. 3 hosszú faág is úszott a zsinórjaim felé egymásba akadva. Mielőtt elérték volna a zsinórt visítani kezdett a jelző, bevágtam, éreztem, hogy ez is megvan. Persze addigra a faágak is ráúsztak a zsinórra, a ponty pedig fárasztás alatt többször rátekerte magát (nem láttam hol van a víz alatt a faágak vége) ezért csónakba ugrottam és úgy fárasztottam tovább. Fárasztás közben, vagy néha helyette a faágakat próbáltam a part felé húzni, majd közben megint fárasztani és megint a faágakat rendeztem. Amennyire tudtam elkezdtem róluk lecsavarni a zsinóromat. Mikor végre megszabadultam az ágaktól folytatódott a küzdelem. A rekkenő hőségben minden erőm elszállt mire a szákba tereltem bajszos barátomat. Mérlegeléskor el sem akartam hinni, hogy nem érte el a 10 kilót. Persze, mert tiszta izom.

Mérlegelés és fertőtlenítés után egy közös fürdővel elbúcsúztam tőle. :)

 

A rekkenő hőség ellenére is nagyon jól éreztem magam. Megfogtam életem kisdunai halát nem mindennapi küzdelmek árán. Az említett halakon kívül is jópárat sikerült szákba terelnem, legtöbbjüket az éjjeli veszedelem segítségével, szóval a promó beigazolódott. A sok kapás és hal mellett nem felejtem el azt sem, hogy gyönyörű környezetben töltöttem el ezt a pár napot, ami nekem legalább olyan fontos, mint az, hogy mennyi halat fogok.

Természetesen a túra után már a következőt tervezgettem, mert még ősszel mindenképpen szerettem volna egyet horgászni.

...ősszel...

Október 10 - 14 között ismét a solti Kisduna gyönyörű holtágán töltöttem el néhány napot. Hatalmas várakozással készülődtem a túrára. A várakozást a szinte már túl jól sikerült augusztusi túra és a gyönyörű környezet együttesen váltották ki belőlem.

10.-én 6:00-ra beszéltük meg barátommal a találkozást, de annyira vártam már, annyira ott akartam lenni, hogy reggel 4-kor elindultam otthonról. Otthonomtól 20 percre van a víz, szóval hamar odaértem. Megérte sietni. Gyönyörű volt, ahogy a táj ébred éjjeli álmából, a víz fölé köd ereszkedik, majd az ébredező nap sugarai egyre erősebben megvilágítják az őszi ruhába öltözött erdőt.


 

Amint kivilágosodott elhoztuk a mólóról a csónakot, és kezdődött a helykeresés, és a bójázás. Fontosnak tartottam, hogy elég időt szenteljünk ennek a műveletnek, hiszen egy vadvizen horgászunk, tehát itt nem elég csak 300m-t behúzni. A választott parti helyünkkel szemben nagyon változatos medert találtunk. A helyi szabályzat szerint a meder közepéig lehet bólyázni, és behúzni, betartottuk, de mégis adódtak problémáink a helyi horgászokkal, de erről majd később.

Szóval bójázzunk! A túra előtt már nagyjából sejtettük, hogy a lehűlő víz miatt a mélyebb mederben kell majd keresnünk bajszos barátainkat, de a közelgő meleg front miatt egy bóját a sekélyebb vízbe szántam. Ennek megfelelően 2, 3, 4 és 6m-es vízbe kerültek a bóják. A 4 és 6m-es mederben kb 10cm iszap borította a meder alját, a sekélyebb víz viszont kemény, sóderes mederben volt. Bójánként nagyjából fél kiló bojlit és fél kiló pelletet szórtunk be. Behúztunk és vártunk. Napközben és este mégegyszer rámentünk a bójákra, ismét megszórtuk őket illetve este újrahúztunk. A második napunk is viszonylagos nyugalmoban telt, leszámítva néhány csippanást, mígnem a második este, 7 óra magasságában megjött az első jelentkező. Hatalmas ejtős kapással jelezte, hogy tetszik neki a 3XL. Többször ráfeszítettünk a zsinórra, ő meg folyamatosan ejtette. Bevágás, de sajnos elment. Erről a botról a túra alatt többször is bíztató kapásunk volt, de sajnos a legtöbb alvás közben ért minket, és mire bevágtunk már a bója mögött található hínár mező és bedőlt fa között volt a szerelésünk, de szerencsére egyszer sem szakadt be, így nyugodtan úszkálhattak tovább a bajszosok.

Hajnalban ismét ejtős kapásra ébredtünk, de sajnos ezt sem sikerült megfogni. Ez a kapás a 6m-es vízben lévő bójáról jött.

A következő, komolynak tűnő kapásra a harmadik napig kellett várni. Este volt, lefeküdtünk aludni, majd a nagy csendet ismét ejtős kapás törte meg, ráadásul az én botomról jött a jelzés. A szívem majd’ kiugrott a helyéről. Csak leugrottam az ágyról, még a cipőmet sem vettem fel. Zokniban a sárban szaladtam a a botig. Rátekertem az ejtős kapásra, vissza akartam szaladni a sátorba a cipőmért, de ahogy ezt kigondoltam már húzta is. Megvan! Végre megvan az első! Nem adta könnyen magát. A túra első hala 4,3kg.

 

Természetesen műtavi pocsoja bitorló szemmel ki kellett volna tennem a súly elé a CSAK-ot is. De ez nem csak, hanem ennyi. Persze ezt csak az érti, aki hozzánk hasonlóan saját élőhelyén és nem albérletben próbálja megfogni a pontyokat. Rengeteg munka előzte meg, mire a mérlegelő zsákba került. A legnagyobb meglepetésemre a 2m-es vízben lévő bójáról jött, és lassan nekem már természetessé válik, hogy az Éjjeli Veszedelem volt a befutó. Ha Duna, akkor Nocni Mura! Brutálisan dolgozik ez a csali, már augusztusban is bizonyított. Ráadásul dupla 21-est húzott el.

Végre! Bíztunk benne, hogy innentől megindul, de sajnos nem így történt. Még a helyi csónakos erők sem tudtak a napi szinten etetett helyükön fogni. Csak vártunk, reménykedtünk, kombináltuk a csalikat. Dupla 21, 21-24, hóember mindkét mérettel, faragtuk a golyókat, boostereztünk. De semmi. A csalik variálásán kívül többször csónakba szálltunk, ismerkedtünk a meder többi részével, vagy csak a tájban gyönyörködtünk. Volt miben! Leírhatatlan hangulata van az őszi tájnak! Szerintem csodálatos. A kapástalan időszakban nagyon jól ki tudtuk magunkat pihenni, mert a nap legnagyobb részében szinte senki sem járt felénk.

Egyedül a dupla 21-es veszedelmet hagytam változatlanul. Meg is lett az eredménye az utolsó esténken. Lefekvés után, váratlanul visítani kezdett a jelző, de ahogy felugrottam az ágyból a jelző hangját már nem is hallottam, mert a fék hangja teljesen elnyomta. Amíg megtettem a sátor és bot közötti kb. 8m-t végig az járt a fejemben, hogy nem mehet el. Kivártuk, megérdemeljük. Aztán bevágás, és… Nem is tudom szavakba önteni, amit bevágáskor éreztem. Brutálisan húzott. Leírhatatlan érzés, amit ilyenkor érzel. A bot csak hajlott, a fék folyamatosan dolgozott, a kezem majd’ le szakadt. Brutálisan küzdött a potyesz, ismeretlen volt neki az “élmény”. Őt még senki nem fogta meg. Aztán amikor a fejlámpa fényében megmutatta a hasát, majd ismét a mély felé tört beleremegett a lábam. Hatalmasnak nézett ki! Nagyon féltem, hogy elmegy. Nem tudom meddig tartott a fárasztás, nekem nagyon soknak tűnt, de végre a szákba került. Láttam Zoli arcán a döbbenetet, lehet még ő sem látott ekkora dunai pontyot előtte, pedig ő rutinos kisdunai pecás. Mérlegelés, majd mehet is vissza. Egy sértetlen 6,5kg-os pontyot sikerült fognom, ugye nem albérletből. Ismét a 2m-es vízből dupla 21-es Éjjeli Veszedelemmel.

 

A túrát többféleképpen lehet értékelni. Saját szemszögemből nézve (és nekem ez a legfontosabb, mert nem másokért horgászok) nagyon jól sikerült, nagyon jól éreztünk magunkat. A legjobb a folyamatos agyalás, hogy mit és hogyan változtassál akkor, amikor a helyi horgász sem képes saját, naponta etetett helyén kapást elérni. A történet attól nagyszerű, hogy nekünk sikerült.

Már csak azért is nagyszerű, mert a helyi horgászokkal is meggyűlt a bajunk. Tudtunkon kívül, az egyik “tiszteletre méltó” horgász helyétől nem messze bójáztunk, természetesen neki ez nem tetszett. De annyira kretén, hogy nekünk nem is szólt, hanem egyből ránk küldte az ellenőrt. Mivel a szabályokat betartva bójáztunk, nem lett folytatása a történetnek. De ennek így kell működnie? Mikor változik már a horgászok mentalitása? Tudom, hogy sok Kisdunai horgász megutált, mert augusztusban olyankor fogtam nagyon sok halat, amikor a helyi horgászok ismét csődöt mondtak, de ez jó így? Miért kell baszogatni azt, aki nem a fagyóba termeli a halat?

Ha a műtavi pocsojabitorló barátaink szemszögéből közelítenénk meg az “eredményt” teljesen más képet kapnánk. Összesen csak 10kg 4 éjszaka alatt. Hol van ez ahhoz, amikor ők 24 óra alatt is képesek több, mint 100kg-t fogni?! Hát sehol! De mégis értékesebb, sőt nekem a legértékesebb. Igaz, hogy csak a kettő pontyot fogtunk, de rengeteg munka, alázat és türelem kellett hozzá. Medervizsgálat, csalik kombinálása és türelem. Ja, és persze itt nem azért kellett behúzni, mert van elég zsinór a dobon, hanem a bóják környékén volt néhány akadó. Ilyesmit a szerencsétlen albérletekben lakó pontyok nem látnak, de még azok sem akik rájuk horgásznak.

Úgy gondolom nem mehetünk el a természet mellett sem szó nélkül. Lenyűgöző! Ez a legalkalmasabb, ha egy szóval szeretném jellemezni. Remélem néhány pocsojabetyár is elolvassa ezt a kis beszámolót, és ha másért nem is, legalább a szép környezet miatt jövőre rászán néhány napot, hogy kipróbálja magát egy igazi vadvizen is!

Úgy gondolom, hogy az egész éves kitartó munka meghozta a gyümölcsét. Megérte sok időt tölteni a víz megismerésével, persze az ismerkedést jövőre folytatni kell! El sem tudom képzelni, hogy a jövőben más tipusú vizeken horgásszak, hiszen itt (és a hasonló vad vizeken) minden adva van ahhoz, hogy a természetet és a kihívásokat szerető horgász megtalálja a számításait.

Végül néhány kép a csodálatos solti Kisdunáról: